2014. december 31., szerda

Rekordok 2014.

Ebben a bejegyzésben összeszedem, mi érdekelt Benneteket leginkább 2014-ben a NetNémet háza tájáról.

A legkedveltebb blogbejegyzések

Legtöbbször ezt a bejegyzést nyitottátok meg. Itt olyan filmsorozatokat ajánlok, amit a nyelvtanulás különböző fázisaiban érdeklődéssel követhettek, és akár kezdőként sem veszi el a kedveteket a filmnézéstől!

A filmnézésen kívül nagyon szeretitek az internetes nyelvgyakorló játékokat is. Ez derül ki abból, hogy a 2. és a 3. helyen is ilyen interaktív játék áll. A Goethe Intézet "Die Einladung zur Hochzeit" c. játékát szerettétek jobban, amin nem is csodálkozom. A változatos játék a szókincsed tesztelésétől az irányokon át a párbeszédig nagyon sok területét megmozgatja a nyelvtudásodnak. Mindezt úgy, hogy egy percig sem válik unalmassá.

A harmadik helyen áll az a bejegyzés, ami abból az apropóból született, hogy felbosszantottam magam a lányom szülői értekezlete után. Úgy gondoltam, hogy sokkal több lehetőség rejlik a nyelvtanításban, mint amennyit kihasználnak. Elkezdtem tehát játékokat, feladatokat gyűjteni neki, de mivel angolul tanul, ezeket itt nem oszthattam meg...  Ez a szókincsbővítő feladat azonban német nyelven is elérhető. Ha nem is annyira izgi, mint a Goethe Intézetes, azt hiszem, azért eléggé hatékony.
Utóirat: közben a lányom tanára is kicserélődött és végre olyan nyelvtanár tanítja, akit mindenkinek kívánhatok!

Abból, hogy ez a bejegyzés a negyedik helyen áll, kiderül, nem csak én szeretek bolhapiacokra járni... Jó kis program, ha ki szeretnétek próbálni, keressétek meg a bejegyzésben található honlapok valamelyikén, hol van számotokra elérhető közelségben, és kerekedjetek fel! Magyarországról is elérhető közelségben vannak a határmenti települések, kincseket ott is találhattok!

Mire az ötödik helyhez érünk, világosság válik, hogy nem csak tévézni, játszani, csavarogni szerettek, hanem bizony elég gyakran a tanulás is eszetekbe jut. Nagy sikert aratott ennek a jó kis igei mindenttudó oldal. Használjátok bátran továbbra is!

A hatodik helyen egy olyan bejegyzés áll, amilyenekért voltaképpen létrejött az oldal. A NetNémet szlogenje így hangzik: "Nyelvi útravaló a külföldre indulóknak". Tessék, itt az első hamuban sült pogácsa, ami nélkül a német nyelvű állásinterjúra el se indulj! Hasznos tanácsok kezdőknek és haladóknak...

Erre a bejegyzésre azért vagyok nagyon büszke, mert több visszajelzést is kaptam, hogy hol találkoztatok vele az interneten és a való világban is... Egy kis gyűjtemény a karácsonykor használt alapvető szókincsből. Ahhoz képest, hogy az év igen rövid szakaszában használjuk, elég jó helyezést ért el, nem?

Ok, tévézni szórakoztató. De ennyire fontos lenne nektek a szövegértés fejlesztése is? Nagy öröm ez számomra. 
Ha egy szóban szeretnétek a fenti kérdésre választ kapni, ennyit mondanék csak: olvass!
Ha szeretnéd ezt egy kicsit bővebben kifejtve is hallani: olvasd el a címre kattintva a bejegyzést és abból mindent megtudsz!

Az, hogy ez a bejegyzés is ilyen előkelő helyet foglalt el a toplistán, a bizonyíték arra, hogy sokan éltek már kint német nyelvterületen és sajnos néha betegeskedtek itt. Ez a bejegyzés csupán szókincsbővítés: megtudhatod belőle, melyik szakorvost hogy hívják németül, illetve milyen tárgyakat találsz az orvosi rendelőben. Gute Besserung!

Toplistánk utolsó helyén ismét nyelvtanos bejegyzés áll, az 5. helyen végzett poszt második része. Az minden igényt kielégít, ez inkább kezdőknek szól. 


Ha bármelyik bejegyzés érdekel, kattints a címére, így elolvashatod!

Köszönöm, hogy 2014-ben ilyen sokan velem tartottatok. Remélem, a jövő évben is ugyanilyen lelkesen követitek majd a NetNémet-blogot. Addig is sikeres nyelvtanulást és a céljaitok megvalósulását kívánom az új évre! 


Kép forrása: Pinterest


Német nyelvtanítás skype-on:
netnemet@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése